www.magyaratad.hu


Oldaltérkép
» Bemutatkozunk / Neves szülöttek
Neves szülöttek

Magyaratád híres szülöttei dr. Takátsy Gyula és dr. Takátsy Tibor orvosok. A testvérpár emlékére Magyaratád Községi Önkormányzat 2008-ban, egy meghitt ünnepség keretében emléktáblát avatott.

 

Dr. Takátsy Gyula nevéhez fűződik az 1949-ben kialakított mikrobiológiai vizsgálatokat forradalmasító mikro-titátor, amelyet világszerte alkalmaztak a kutatások során.

 

Dr. Takátsy Gyula (Magyaratád, 1914 – Bp., 1980. márc. 12.): orvos, mikrobiológus, az orvostudomány kandidátusa (1960). Orvosi oklevelét Pécsett (1938) szerezte. 1938-1942 között a pécsi orvosi kar Közegészségtani Intézetében, ezután az Orsz. Közegészségügyi Intézetben dolgozott. 1948-1957 között a víruskutató, 1957-1977 között az influenza laboratórium munkatársa, az utóbbinak vezetője volt. Virológusi pályafutását a kiütéses tífusz elleni és más vakcinák termelésében való részvétellel kezdte; az ötvenes évektől az influenza vírusok antigénszerkezeti és biológiai tulajdonságainak változásait, a különböző influenza-törzsek patológai és járványtani jelentőségét, az influenza elleni vakcinák előállításának technológiáját kutatta. Kutatási eredményeit a gyakorlati vírusdiagnosztika, az oltóanyag-termelés hasznosította. Az 1960-as években laboratóriumában évente 0,5 millió adag világszínvonalú oltóanyagot állítottak elő. Manniger Rezső Emlékéremmel tüntették ki.

 

 

Dr. Takátsy Tibor számos szülészettel, nőgyógyászattal kapcsolatos műtéti megoldása vált ismertté

Takátsy Tibor 1912. december 18-án született Magyaratádon. Pécsett, az Erzsébet Tudomány orvosi Fakultásán szerzett orvosdoktori diplomát,1937-ben. Az ottani női klinikán lett díjtalan gyakornok. Hála kiváló rajztehetségének, több akkori orvosi tankönyv illusztrálásával bízták meg (például: Vereby-Röhlich -A szövettan alapvonalai, Scipiades Elemér szülészeti tankönyve). Az 1940-es évek elején a kiskunfélegyházai szülőotthon vezetőjének nevezték ki, majd behívták katonának, orvosi szolgálatot teljesített. Súlyos lábsérülése és a hadifogoly tábor túlélése után, a háború végeztével Siklóson kezdte vezetni a kórház Nőgyógyászati osztályát. 1946-tól Tatabányán a Bányakórház Szülészeti osztályának vezetője. 1953-ban kinevezték a szombathelyi Markusovszky Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosává és egyidejűleg Vas megyei szülész főorvossá, ott működött nyugállományba vonulásáig. Számos műtéti megoldása vált elismertté, többek között onkológiai, valamint inkontinencia ellenes műtétek. Mindvégig oktatója és szakmai igazgatója volt Szombathelyen az Egészségügyi Szakiskolának. Folyamatosan részt vett a Pécsi orvostudományi Egyetem hallgatóinak gyakorlati oktatásában és vizsgáztatásában. Dr. Takátsy Tibor Budapesten,1989. augusztus 29-én halt meg.

 

 

 


www.magyaratad.hu