Látnivalók

Imázsfilm - (készítette Czár Gábor)

Faluház

A település központjában található faluház többfunkciós intézmény, amely helyet ad az óvodai és önkormányzati ünnepségeknek, valamint a kulturális és jótékonysági programoknak. Falai között kapott helyet a könyvtár, a mozgókönyvtári szolgáltatásnak köszönhetően folyamatosan újuló kínálattal, mintegy 6000 kötettel, valamint 2 számítógéppel áll az olvasók rendelkezésére. Az épület 1967-ben épült, majd 2000-2001-ben újíttatta fel az önkormányzat pályázati forrás és saját erő felhasználásával. Az épület elõtt látható székelykapu – melyet Törzsök Róbert helyi fafaragó készített – Magyaratád címerét ábrázolja, az alkotást 2000-ben, a millennium évében állíttatta az önkormányzat.

Önkormányzat és a hivatal székhelyépülete

Magyaratád az 1940-es években körjegyzőségi székhely volt, 1950-1979 között önálló igazgatású település, majd 1990-ig Igal társközsége. 1991-92-ben körjegyzõségben oldotta meg hivatali teendőit Patalommal, 1999-ig pedig önálló hivatallal működő település volt. 2000. január 1-jétől ismételten körjegyzőségként működött 2008. december 31-ig Patalom, majd 2009. január 01. napjától Orci és Zimány önkormányzatokkal. A jelenlegi Magyaratádi Közös Önkormányzati Hivatalként működő intézmény a csaknem 2500 állampolgár és 4 önkormányzat hivatalos ügyeit intézi. Az önkormányzat épülete 2000-ben és 2014-ben lett felújítva pályázati pénzeszköz igénybevételével.

Nepomuki Szent János szobor

Az országos műemlékként nyilvántartott, barokk stílusú Nepomuki Szent János szobor készítésének éve 1794-re tehető, alkotója nem ismert. A folyók, hidak, utazók védőjeként ismert katolikus szent szobrát és a számára védelmet nyújtó kápolnát Magyaratád Önkormányzata 2000-2001-ben restauráltatta állami támogatásból és saját erőből mintegy 900.000 forintért. A szobor a Szent I. és Béke utca kereszteződésében a régi főközlekedési út mellett található.

Református templom

A Kaposvár-Szántód összekötő út mentén található az országos műemlékként nyilvántartott, klasszicista stílusú református templom 1885-ben épült. Közvetlenül a templom mellett található a református egyházközség hivatala, amely egyben a lelkipásztor lakása is. Az épület eredeti állapotában maradt fenn. 1956-ban a tornyot villámcsapás rongálta meg, ezért abban az évben teljes felújítást végeztek rajta. 1975-ben történt egy nagyobb felújítás, melynek során a homlokzatot felfrissítették, ám az épület belsejében csak kisebb vakolatjavítás és mészfestés történt. A helyi önkormányzat 1999-ben pályázati támogatással teljesen felújította a tetõt és a külsõ homlokzatot, a belső tér restaurálására azonban anyagi forrás hiányban még nem került sor. Mivel a hitgyülekezet létszáma egyre csökken - jelenleg kb. 80 lelket számlál - a folyamatos karbantartás is egyre nehezebben oldható meg. A lelkészi hivatal a közelmúltban került felújításra.

Katolikus templom

A XIX. század közepén építették a római katolikus templomot, melynek védőszentje Szent Margit és az iskola és óvoda épület szomszédságában található. Az imahely kicsi, annak ellenére, hogy a település lakosságának többsége római katolikus vallású. Helyben nincs plébániahivatal, a katolikus vallású hívők a Kaposvár megyeszékhely Toponári városrészébe található plébánián tudnak ügyeket intézni.

Magyaratádi kastély épület

A gyönyörű parkosított környezetben található egykori Barta uraság kastélya 2016-ig szolgált az önkormányzati fenntartású általános iskola épületéül. Az önkormányzat településszépítő akciójának köszönhetően az iskola előtti parkból millenniumi emlékpark lett 2000-ben pályázati forrásból. Vállalkozói együttműködéssel pályázati pénzeszközök felhasználásával felújításra kerül az épület a régi megjelenési formájára történő átépítéssel. A település vállalkozási célra kívánja az épületet hasznosítani.

Óvoda épülete

Az óvodának helyet adó épület az 1970-es években épült. Két csoportszobával egy, összevont, 25 fős csoporttal működik. A gyermekek kulturált körülmények között töltik napjaikat. Kényelműket, játszási lehetőségeiket a füvesített udvar is biztosítja. Az intézmény szervezetileg a Somogyjádi Mesevár Óvoda Mernyei tagintézményének egyik telephelye.

Tornacsarnok

Az impozáns épületet az önkormányzat PPP program keretében adta át 2006. decemberében. A mai kor igényeinek mindenben megfelelő épület biztosítja a helyi és környékbeli lakosoknak a szabadidős és sport elfoglaltságaihoz a helyet. Az épületben egy konditerem is helyet kapott. A csarnokot használják a környező települések futball csapatai is, ezen túlmenően különböző sport- és kulturális programok is zajlanak az épületben.

Ifjúsági ház

Szintén pályázati pénzeszközök igénybevételével került kialakításra a park őshonos fái alatt a volt „úttörőház”-ból egy ifjúsági ház, amely elsődlegesen a helyi fiataloknak nyújthat szórakozási lehetőséget, de rendszeresen veszik igénybe helyi lakosok családi és egyéb rendezvényeik megtartásához. Az „ifiházban” elhelyezésre került egy biliárdasztal, csocsóasztal, műszaki berendezések és bútorok a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

Közösségi ház

A volt katolikus paplak épületéből pályázati támogatással került felújításra és kialakításra a közösségi ház, amely egy ideig az alsó tagozatos iskolának adott helyett. Parkosított udvara, az ott elhelyezett szabadtéri eszközök biztosítják közösségi rendezvények számára a színteret. Az épület hosszú távú hasznosítása az önkormányzat előtt álló feladat.

Orvosi rendelő és védőnői tanácsadó

A település ezen épülete is támogatással került felújításra 2015-ben. Az épület teljesen megújult ezen túlmenően a háziorvosi szolgálat és védőnői szolgálat számára egyaránt beszerzésre kerültek eszközök is. A két szolgálat Magyaratád és Patalom települések lakosait szolgálja ki korszerű körülmények között.

Rácegres településrész

A közigazgatásilag Magyaratádhoz tartozó Rácegres településrész egyetlen utcácskáját virágos, rendezett és gondozott porták alkotják. Rácegresen található temető, kultúrotthon, orvosi rendelõ,  boltok, valamint a szabadidő-park és focipálya. Az utca legvégén, a magántulajdonban lévő termőföldek elején a Patalom-FARM Kft. egyik telephelye található. A közlekedés jó, megállóhelyén majdnem minden távolsági autóbuszjárat (mely a megyeszékhelyrõl a Balatonra és a főváros irányába tart, illetve vissza) megáll.

 

Utolsó módosítás: 2020. 09. 16. 14:46
Fel